Részletek Rachel Held Evansnek a Washington Postban megjelent cikkéből.
A basszus visszaverődik az előadóterem padlójáról amikor a dús szakállú dicsőítésvezető szünetet tart az összegyülekezett emberek hívásában, és két óriási kivetítő fényében fürödve tweetel a #JesusLives-t használva. A frissen lefőtt kávé illata lengi be a termet az előtér felől, ahol macchiatot ihatsz és csillogó gyülekezeti logoval díszített csészét vehetsz magadnak. A fotelek kényelmesek, a zene színvonala pedig a slágerlisták élén lévők színvonalával vetekszik. Az istentisztelet végén valaki iPad-et nyer.
Sok gyülekezetben azt hiszik, hogy az Y-generációhoz tartozóként ezt szeretném. Nem csoda, hogy a lelkészek is így gondolkodnak. A gyülekezetekben való tagság és részvétel igénye zuhant a fiatal felnőttek körében. Az USA-ban a 18 és 29 év közötti keresztény háttérrel bíró lakosság 59%-a egy ponton valahogy kiesett. A Pew Forum on Religion & Public Life szerint azok közül, akik 2000 közül születtek legalább a negyedének nincs semmilyen vallási kapcsolódása, ami azt jelenti, hogy ennek a generációnak lényegesen kisebb a hittel való kapcsolata, mint amikor az X-generáció tagjai életük ugyanezen pontján voltak, és kétszer annyira nincs meg a hittel való kapcsolatuk, mint a Baby Boomereknek ugyanezen életkorukban.
Válaszként sok gyülekezet magát “stylistolva” megpróbálta visszacsalogatni az Y-generáció tagjait: menőbb zenekarok, hippster-worship, csúcsabb programszervezés, hatásos színpadtechnika. Még ha ezek nem is alapvetően rossz ötletek és bizonyos esetekben hatékonyak is, nem ezek jelentik az Y-generáció Istenhez való visszahívásának a tartós és értelmes kulcsát. A fiatalok nem egyszerűen egy jobb showra vágynak. És ha a dolgokat “menőbben” akarjuk csinálni, lehet, hogy jobban elromlanak a dolgok.
Lehet, hogy ugyanúgy egyszerűen csak szereted hallani a gyülekezeti staff-meetingeken a “piaci részesedés” és a “branding” szavakat, mint bármely céges irodában. A mega-gyülekezetek, mint a Lake Forest-beli Saddleback, a hustoni Lakewood egész marketing részlegeket hoztak létre annak érdekében, hogy új tagokat terelhessenek a karámba. Kent Shaffer a ChurchRelevance.com-nál rutinosan rangsorolja a legjobb logokat és web-oldalakat, és stratégiai tanácsadást nyújt olyan szervezeteknek, mint a Saddleback és a LifeChurch.tv.
A Barna Group legutóbbi kutatása és a Cornerstone Knowledge Network szerint az Y-generáció 67%-a inkább a “klasszikus” gyülekezeteket preferálja a “trendykkel” szemben, és 77%-uk inkább egy “szentélyt” választana egy “előadóterem” helyett. Miközben hozzá kell szokniuk a “tradicionális” szóhoz (csak 40%-uk részesíti előnyben a “modern”-nel szemben), az Y-generáció tagjai egyre jobban idegenkednek azoktól a kizáró és zárt gondolkodású vallási közösségektől, amelyek felveszik a város új menő helyének az álarcát. Egy generáció szemében, amelyet reklámokkal és sales-szlogenekkel bombáznak, és amely számára az “inautentikusság” vádja a lehető legrosszabb inzultusnak számít, a gyülekezetek újrabrandelése keményen visszaüthet, különösen akkor, amikor fiatalemberek azt érzik, hogy sokkal több hangsúly van Jézus marketingelésén, mint követésén. A Z-generáció tagjai »nem ábrándultak ki a tradícióból, hanem frusztráltak a vallás/hit dörzsölt és sekélyes kifejeződései miatt« – mondja David Kinneman, aki a Barna Group megbízásából készített több száz interjút a szóban forgó célcsoport tagjaival és kutatásának tanulságait You Lost Me: Why Young Christians Are Leaving Church…and Rethinking Faith c. könyvében foglalta össze.
Amy Peterson blogger ezt a következőképpen fogalmazta meg: »Szeretnék egy olyan istentiszteletet, amely nem szenzációhajhász, nem csillogó-villogó, vagy ‘partikulárisan releváns’. Bárhol tudok szórakozni. A templomban viszont nem arra vágyom, hogy engem szórakoztassanak. Nem akarok senki marketingjének a célszemélye lenni. Azt szeretném, ha arra hívnának, hogy részt vegyek egy ősrégi-jővőbe mutató közösség életében.«
Az Y-generációhoz tartozó blogger, Ben Irwin ezt írta: »Amikor a gyülekezet megmondja nekem, hogy hogyan érezzem magam (‘Tapsolj, ha lelkesedsz Jézusért!’), akkor bűzlik az egész a hiteltelenségtől. Van, amikor úgy érzem magam, hogy nem akarok tapsolni. Van amikor megtörtségemben és zavartságomban szeretném imádni Istent – nem azzal szemben és biztosan nem elutasítva azt.«
Amikor a cikk írója 29 évesen elhagyta a gyülekezetet – tele kétségekkel és kiábrándultsággal -, nem egy jobban legyártott kereszténységet keresett. Igazabb kereszténységet, egy sokkal hitelesebb kereszténységet keresett. … Kérdéseim voltak a tudomány és a hit, a bibliamagyarázattal és a teológiával kapcsolatban. Egyedül éreztem magam a kétségeimben. És – a közhiedelemmel ellentétben – a menő evangelikál konferenciák füstgépei és fényeffektjei sem javítottak a helyzeten.
Ahogy két bizonyságtétel sem egyforma, úgy nem az egyetlen Y-generációs vagyok, akinek a hite megmenthető némi csillogó máz felkenésével. A Barna Group szerint azon fiatalok 87%-a, akik nem járnak templomba, azt mondja, hogy a keresztények ítélkezők, és 87%-uk szerint a keresztények képmutatók. Egy hasonló tanulmány következtetéseiben is úgy találták, hogy »csak 8%-uk mondja azt, hogy azért nem jár gyülekezetbe, mert az ‘nem menő’; ez erősítené azt a gondolatot, hogy a gyülekezeteknek az istentiszteletet ‘menőbbé’ kell tenniük.«
Más szavakkal: egy gyülekezetnek lehet csilli-villi logoja és web-oldala, de ha az ítélkező és másokat kizáró jellegű, nem képes felmutatni Jézus szeretetét mindenki számára, akkor az Y-generáció el fog tűnni belőle. Az, hogy ez a generáció elmegy, annak nem a stílus és az image az oka, hanem sokkal inkább az élettel, a hittel és a közösséggel kapcsolatos valódi kérdéseken alapul. Sokszor nem olyan felületesek ők, mint ahogy hisszük.
Ha fiatalemberek olyan közösséget keresnek, amely hitelesen gyakorolja Jézus tanítását nyitott és befogató módon, akkor az a jó hír, hogy az adott gyülekezet tudja, hogy miként tegye azt. Nem az a trükk, hogy a gyülekezet kell menőbbé tenni, hanem hogy az istentisztelet maradjon isteni.
A barátaiddal bárhol megihatsz egy csésze kávét, de a gyülekezet az az egyetlen hely, ahol a homlokodra kenik a hamut halandóságodra való emlékeztető jelként. Bármely hétvégén elvakíttathatod magad egy koncerten a fénytechnikával, de a templom az egyetlen hely, amit karácsony éjjelén gyertyafény és zsoltárok töltenek meg. Online hajszolhatod a márkahűség ingyenes csomagjait, de a közösség az az egyetlen hely, ahol a keresztség által Isten néven nevezett és szeretett gyermeke vagy. Bármely hajléktalan-szállón oszthatsz ételt a hajléktalanoknak, de csak az egyház tanítja, hogy egy közös “vacsora” vihet minket Isten legbensőbb jelenlétébe.
… [A gyülekezetben, ahová a cikkíró keresése során végül eljutott] senki nem akar semmit eladni a jelenlévőknek. »Senki sem akarja az evangéliumot elkeseredetten ‘menőnek, relevánsnak vagy coolnak’ beállítani. Egyszerűen csak hittel csatlakozom az igehirdetéshez – Krisztus meghalt, Krisztus feltámadt és Krisztus újra vissza fog jönni -, amit állandó kétségeim és reflexszerű cinizmusom ellenére, még mindig hiszek.«
Fordította: Halász Zsolt
SZOLGÁLÓ GYÜLEKEZET 
A hiteltelenség veszélye nem egy újdonsült dolog, már Jézus korában is divat volt (lásd: farizeusok). A marketingre éppen azért van szükség, mert a mai világban el sem lehet érni az embereket nélküle. A kegyelem hirdetése a mindenkori keresztyén ember fő feladata, s ha ma ezt a marketing segítségével teheti meg akkor azt Tegye. A keresztyénségünket nem befolyásolhatja a piaci orientáltságunk. Ha mégis megteszi, akkor a keresztyénségünk szorul megtérésre nem pedig az eszközeink.
Az a helyzet, hogy az Isten országának az evangéliumát alapvetően nem marketing eszközökkel hirdették, hanem élőszóban személytől személyig. Amikor Pál apostol Athénben “marketingezni” akarta az üzenetet (belépési pontot keresett ahhoz a lehetőséghez, hogy kiállhasson hirdetni az evangéliumot), az a legkevesebb, hogy azt mondjuk, hogy “benézte a dolgot”. Az evangéliumnak nincs szüksége a marketingre; a marketing csak ront rajta. De ha visszább megyünk, akkor Jézus sem különösebben marketingezte az üzenetét. Elmondta: aki vette, vette, aki nem, az nem.
Ahol a marketinget akarják használni az evangélium terjesztésére, ott gyakorlatilag biztos a tévtanítás megléte vagy kialakulása. Mivel manapság az evangélium nem túlzottan “blikkfangos”, ezért olyan üzeneteket kell kitalálni a célcsoport számára, amelyek szinte biztos, hogy “tévtanításként” téveszméket hívnak elő a megcélzott személyben. Ezt a játékot már régen lejátszották az amerikai mozgó bibliaárusok, nekünk nem kell beleszaladni.
Az “evangélium-marketinggel” kapcsolatos másik probléma, hogy a marketinget és a marketingkommunikáció következetesen és tartósan használva a rendszer belső céljává válik, ahogy azt Kotler és Meffert is a for-profit szférában jogosan igényli.
Szeretem a gyülekezetet. Akkor is, ha van kávé, és akkor is, ha nincs. Valóban kissé céltévesztett lett az egyház és túl sok fogást bevetnek/bevetünk, hogy megtartsák/suk, ill megszerezzék/zük a híveket, és én is egy vagyok ezek közül az igyekvők közül. Mégis azt remélem, hogy közben nem veszett el a Krisztus-követésünk/követésem, még ha nem is mindig sikerül. Szomorkodom az érdektelenség miatt, de azt hiszem inkább a jóllakottság és elkényelmesedés miatt van ez. És ami mozgat az az, hogy minél többen megismerjék Jézust.
Marketing és egyház? Mindig is volt. A szóban történő “toborzás” is marketing. Elkerülthetetlen a marketing, ha azt szeretnénk, hogy eljusson az örömhír azokhoz, akinek (a legnagyobb) szükségük van rá. Ha tudjuk, hogy Isten maga a Szeretet, és ezt magunkban tartjuk, akkor nem marketingezünk, de ezzel nem is segítünk senkinek. Ha elmondjuk mindenkinek, akkor talán lejut azokhoz is, akiknek égető szükségük van Istenre. Persze mindenkinek égető szüksége van Őrá, de valljuk be: akinek jól mennek a dolgai, az általában magára büszke és nem Istennek ad hálát. Saját érdemnek tartja ajándék helyett.
A probléma a felszínességben van. Profi zenészek, profi “színpad” és háttér. Csábító. Mert szép. Mert jól szól. Mert a téma és a szöveg is támogató. Cool. De ez csak a felszín. Ha nincs, aki megkérdezze, hogy “Mi foglalkoztat mostanában, amit meg kellene oldanod?” vagy “Mi legnagyobb ajándéka Istennek, amit mostanában kaptál?” esetleg “Miben segítenél szívesen másoknak?”, akkor meglehetősen üres “bulivá” válik egy Istentisztelet. Vajon van-e minden gyülekezetben valaki, aki a legcsendesebb embereknek ugyanúgy felteszi valamelyik kérdést, mint a legharsányabbnak? Az egymással és az elesettekkel való törődés az, ami talán leginkább felemelheti az embert. Ha tudok segíteni másokon, akkor erős vagyok. Ha tudok segíteni másokon, akkor Isten erőt adott hozzá. Már nem vagyok elesett, mert Isten felemelt azzal, hogy erőt adott. És ez az erő mindenkiben benne van. Isten nem személyválogató. Mindenkinek ad, csak fel kell ismerni, hogy miben. És ez nem lehet felszínes dolog, mert szívből kell, hogy jöjjön.
Az egyházak marketingje ott van elrontva, hogy általában vagy a félelemre épül vagy a fenti “csillogás”-ra. A bűnre, amit csak Jézus törölhet el. Ha valaki nem hisz Jézusban, nem bocsáttatnak meg a bűnei és elkárhozik. Félelem. Kötelező hit, hogy megússza amit elkövetett (és néhány szándékos vagy félresikerült dolgon kívül maga sem tudja, hgy miket). Csak akkor juthat valaki a Mennyországba, ha megbocsájtást nyer. Pedig akkor, abban a pillanatban, amikor elkövette, csak annyi történt, hogy az akkori tudása szerinti legtöbbet hozta ki magából. A szándékos tetteket meg lehet bánni, bocsánatot lehet és kell kérni (magunktól is), de a fókusznak akkor is a szereteten kellene lennie. A szeretet jóvátesz. A szeretet marketingje viszont sokkal kevésbé hatékony. De legalább őszinte. A szeretet enged önmagam lenni. Hiszen Isten ezért adott mindenkinek más ajándékot. Ha szeretetre épülne az egyházak marketingje, sokkal nehezebb dolguk lenne. Mint ahogy már most is az. Lehet, hogy pont emiatt? A félelem marketingje már mindenhonnan árad (lásd pl.: gyógyszergyárak vagy biztosítók hirdetései). Nem lenne ideje a félelemből és a világ felszínességéből a szeretet közösségére váltani és oda hívni az embereket?
“Marketing és egyház? Mindig is volt.” – Nem az a lényeg, hogy mi volt mindig. Egyébként pedig nem volt mindig. Az örömhír továbbadása, a tanítvánnyá tétel nem arról szólt, hogy az egyházat próbálták népszerűsíteni az emberek között (legalábbis az elején), hanem arról, hogy elmondják a Krisztus messiási eseményét másoknak.
“Mi foglalkoztat mostanában, amit meg kellene oldanod?” vagy “Mi legnagyobb ajándéka Istennek, amit mostanában kaptál?” esetleg “Miben segítenél szívesen másoknak?” – Ez is egy fajta felszínesség, mert a világi pszichologizáló, lelkizős irányból próbálja megnyerni az adott delikvenst, holott egy a lényeg elfogadja-e az illető a megváltásról, a Megváltóról szóló híradást az illető, vagy sem. Ilyen szempontból – bár kegyetlennek tűnik – teljességgel lényegtelen, hogy az illetőt mi foglalkoztatja, vagy mi nem. Isten sem így közelít az emberhez, Krisztus sem így közelített az emberekhez. Az emberek (betegek, farizeusok, írástudók, tanítványok) elmondták – ha akarták -, hogy mi foglalkoztatja őket és Jézus válaszolt ezekre. Hellyel-közzel akkor is, ha nem mondták ki, vagy egymás közt sutyorogtak róla. Tudatos, ésszerű döntésről van szó. A “szív” nem érzéseket és szentimentális tendenciákat jelent, hanem a gondolkodást és az elmét a Bibliában. Eszerint kell komolyan venni és tudatos döntést hozni a Krisztussal kapcsolatban.
“…a fókusznak akkor is a szereteten kellene lennie” – amit viszont ezután leírsz, az szín tisztán csak emberi együttérzés szintje. Messze a legfontosabb, hogy Isten hogyan szeret, és hogy mi is a bibliai szeretet fogalom, mert az megint csak nem egy érzésről szól, mert akkor Istent antropomorf módon képzeljük el.
Az egyháznak sohasem szabad marketingezni, megpróbálni magát a piacon “elsütni”; egészen egyszerűen egyetlen üzenetet kell továbbadnia, mert ez bízatott a tanítványokra – semmi többi. Ami több, az már nem Istentől van. Ha összébb zsugorodik a kereszténység, akkor össze fog zsugorodni. Nem a mennyiség számít. A puszta emberi együttérzés nem építi Isten uralmát, ill. nem a “szeretgetés” bővíti Isten uralmát a Földön.